2015. július 5.

Ez a hét tényleg lazább volt,

legalábbis a kertben. A málna lassan leérik, kellett volna még neki egy kis eső, bár így is szép termést hozott. Sárgul a kajszi, de az örömbe némi üröm is vegyül, mindkét fáért aggódunk, úgy tűnik ideje gondoskodni az utánpótlásról. A szeder már fürtökben lóg, de érni még nem érik. Mondjam-e, hogy esőért kiált? 

A tökök közül a spárgatök gyönyörű, már puhatolózunk, ki kér, annyi lesz. A heti tökfőzelék kipipálva, négy adag már a hűtőben, a jövő héten innen folytatjuk. A gömbcukkini is szép, az első adag indiai cukkini is megsült már, a sima cukkinim viszont sehol. vagyis növény van, terméskezdemény van, és itt megbicsaklik a dolog. Bízom benne, azért lesz cukkini is. 


A virágok közül most nyílik a kála, bimbós a sóvirág és kinyílt az első oroszlánszáj. Mindent elborít a kakukkmák, de az estike még mindig nem virágzik. A sokat dédelgetett hajnalka viszont fut, de messze még a cél. Az esővíz viszont elfogyott, úgyhogy nagyon várom a szerdát és a beígért esőt. 

2 megjegyzés:

Rita írta...

Szuper ez a gömbcukkini, fel kell írnom, hogy vegyek magot jövőre.

A kálát is elfogadnám a kertembe!:) Mit szeret? Árnyékot, napot? Évelő? Kint telel?

florentine írta...

Fidike, vannak igényei :-) Sok nap, sok víz, tápoldatozás, ősszel ki kell szedni, pincében faforgácsos dobozban telel. Idén nem olyan szép mint tavaly, kisebb maga a növény, mert a tavasz nagyon száraz volt.