2014. augusztus 11.

Némi fáziskésésben vagyok

mostanában. A dáliabokrokat már elborította a virág, a vérvirág a napokban elvirágzott, a mesevirág pedig beborította az új cserepét, de a héten nem nagyon volt időm fényképezni, úgyhogy ezek kicsit korábbi képek.

A dáliára érdemes volt várni, idén színpompás töveket sikerült nevelni. A fehér és a rózsaszín után a lila és a bordó is nyílik.



Végre az estike is virágzik! Idén kevés hely jutott neki, sokat kellett rá várni, de gyönyörű, és remélem, késő őszig díszíti majd a kertet.


Tavaly ilyenkor egy nagy tál volt tele vérvirággal, de szétnyomta a ládáját, úgyhogy tavasszal át kellett ültetni. Most csak ezt az egy virágot hozta, de jövőre megint gyönyörű lesz.


Hosszú szárával és hatalmas virágával messziről virít a sárga cickafark. Nemcsak szép, hanem praktikus is, mert jól szárítható. Közönséges rokona pedig nagyon hasznos gyógynövény, sokféle bajra ajánlják a főzetét, levele felgyorsítja a komposztálás folyamatát.


Az üstökliliom sokáig díszít és minden évben ilyen szép. Amíg a cserép bírja, nem szabad átültetni, mert a következő évben ez sem fog virágot hozni.


Ez a cserép idén végre megtalálta a párját. Tavaly bazsalikom volt benne, de nem volt szép, és érdekes elrendezése miatt elég nehezen tudom elképzelni, hogy a fűszernövények java jól érezné benne magát. A mesevirág viszont igen, úgyhogy innentől az övé.

7 megjegyzés:

Jucus írta...

Csodaszépek a Te dáliáid is! Jövőre szerzek még be néhányat, annyira dekoratív egy fajta! Nem tudtam, hogy vérvirág a neve ennek a kis piros szépségnek, Nálad látom először. Mesevirágom pedig van nekem is, de nem az igazi - mit szeret? Azt tudom, hogy alulról kell locsolni és nem szereti, ha elmozdítják a helyéről. Cickafarkat idén magról próbáltam, de egyáltalán nem kelt ki.

florentine írta...

Jucus: sok napsütés és tápoldat kell neki.

Polixéna Pertl: köszönöm szépen!

Jucus írta...

Köszönöm!

Juhmeli írta...

Nagyon szépek a növényeid! Én még nem nőttem fel a dáliákhoz, pedig minden évben nézegetem őket, de nálam tuti egynyári lenne.:( A kaspósaidért még egy külön dicséret, mert az enyémek már rég a komposztdombon ülnének, ha Feri nem gondoskodna róluk, de a tieid egyszerűen kicsattannak az egészségtől. Össze kell szednem magam... :)

florentine írta...

Meli, azért ez nem csak az én érdemem :-) A dáliákon meg rengeteget dolgoztunk tavasszal, minden este kapott először egy kaspót, aztán később egy vödröt, amikor végre kicsit már megnőtt, hogy a csigáktól megvédjük. De korábban mindig a földben is letámadta valami, szóval ez tényleg nehéz ügy.

Ja, és nálunk hetek óta csak esik meg esik, mostanában alig kell öntözni.

Timici írta...

Estiket én is szeretem, de nekem csak fehér van, ami néhol rózsaszínes, mondjuk már ültetni sem kell,annyi magja van,elszórja folyton. A szomszédokat már évekkel ezelőtt ellattam maggal. :) A sárha magját vetted, vagy Nálad lett ilyen? Köszi :)
Dalia idén is csak törpe, de 3cirmos tőbol kettő már kuka sajnos :(
A fukszia sem szép idén, meg a piros muskátlim sem sajnos.pedig egyszerre vettem a rózsaszínűvel, ami csodás lett. Ki érti ezt? :D
A kukacvirág viszont csodás és a rózsák is. :)

florentine írta...

Timici, ez mindenféle színű, kaptuk, ez a legjobb :-)
És jaj, a kukacvirágunk kiveszett. Pedig milyen aranyos!