2012. május 9.

Készül az első kendőm,

végre! Elsőnek a Holden shawlettet néztem ki, kifejezetten kezdőknek ajánlják, nekem mégis nehezen indult. Először is a kendő kezdése okozott gondot. A leírás így utólag már teljesen világos, de először egyáltalán nem értettem, elképzelni nem tudtam, hogy három szemből és hat sorból hogy indul egy kendő, talán mert a horgolt kendőket teljesen máshogy kell kezdeni.

Aztán megtaláltam ezt a fényképes leírást a kendő kezdéséről, és világossá vált, hogy a kezdő hat sor vízszintesen fogja  a közepét, és egyben alapját is alkotni. Így utólag: a kendő leírásában szereplő minden szó a helyére került.

Ha új mintát kezdek, általában valami nyúzható fonalat veszek a kezembe, ha bontanom kell, ne az új gombolyagot bontsam. Most Bóbita került a kezemben, ami még az All shawl-ból maradt, és ment is minden. Bontottam persze párszor, egyszer mert nem volt elég szép, aztán valami csacska hibát ejtettem, mert nem figyeltem, így a kezdő hat szemet például remekül begyakoroltam, meg a mintát is megértettem, memorizálni nem nagyon van mit, annyira egyszerű.

Aztán fonalat váltottam, és újabb gondok jöttek. Cinege, és 3.5-ös tű:  elkezdtem, kötöttem és belekeveredtem. Mindig a ráhajtásba, és mindig a visszáján jelentkezett a hiba, vagyis a szálak összekuszálódtak és nem tudtam eligazítani, lyuk helyett valami kuszaság lett. Két délután ment ez a móka, utólag vicces, akkor nem így éreztem. Aztán félretettem kicsit, átgondoltam, és úgy döntöttem, egyszerűen még nincs akkora gyakorlatom, hogy Cinegéből kendőt kössek.

Mire újra fonalat vettem a kezemben, megérkezett a Drops Delight vörös-narancs-szürke és a Drops Fabel zöld-bézs színei, mindkettővel tettem egy próbát.

Ezek meg így elsőre:




És néhány praktikus információ:
a jobb oldali sávban a korábbi ALAPOK listát kiegészítettem egy zárójeles horgolással és nyitottam egy KÖTÉSI TECHNIKÁK és egy  FONALISMERET listát is, érdemes megnézni. A kötési technikákhoz betettem a Holden kezdését, de van Gail is, aki éppen azt szeretné, gyönyörű, majd egyszer én is.

15 megjegyzés:

Nina írta...

Annyira becsülöm a kitartásod!! Én már tuti rohantam volna egy tapasztalt segítség után, hogy nehogy feladjam az egészet :)
Alig várom, hogy készen mutasd a csodás kendőket :)

Krizantám írta...

Állj, senki ne mozduljon!
Pont ez az a kendő (vagy valami hasonló), amit szeretnék megcsinálni és amihez nagyon régóta keresek leírást...!
Tudnál nekem (totál kezdőnek) segíteni?
Ezt a fajta kendőt szeretném elkészíteni(nálam is első próba lenne):
http://annaskertje.blogspot.com/2011/12/granatalma-kendo.html
http://annaskertje.blogspot.com/2012/01/az-elso.html

Csak nem tudom, hogy amit Te belinkeltél kezdésként az az általam kinézett kendő kezdéséhez is jó lenne-e?
(Persze a széle díszítés, csipkézés az egyenlőre mindegy is milyen, csak jussak el a kendő testének megtanulásáig valahogy...)

Nagyon tetszik, amit eddig elkészítettél és újra teljesen fellelkesített... :-)
Köszi előre is!
Kriszta

Zsuzsa írta...

Én pedig az energiád (is) csodálom. Sütsz-főzöl, kertészkedsz, horgolsz, blogolsz, dolgozol...és mindemellet 2 kendőt is kötsz egyszerre! Ha van valami csodaszered, kérlek oszd meg a receptet :-D

florentine írta...

Nina, köszönöm! Hirtelen nem tudtam hova rohanni:-) A barkás találkozó megfordult a fejemben, de talán a jövő hónapban.

Krizantám, én vajon miért nem emlékszem erre a kendőre?! Nagyon szép! Igen, ezzel lehet kezdeni, és talán ez a teste, a végén meg fodor van. Így az első kendőm pár sora után nem nagyon tudok ennél többet, de nézzél be mrsyarnarthoz, csodálatos kendőket köt és sokkal többet tud segíteni, mint én. Bal oldalt a Videók között (ja hogy nem is videó, át is teszem mindjárt) van a Fodrok (kötött) felirattal egy nagyon jó leírás, szóval a fodrok kipipálva, sok van és szépek.

Zsuzsa, nincs, de keresem én is csodaszert, mert szerintem túl sokat alszom:-), ha megtaláltam, mindenképpen megírom.

florentine írta...

Na, át is tettem a kötési technikákba, ha esetleg nem elérhető, akkor próbálkozni kell, valószínűleg korlátozottan tudja fogadni a kíváncsi tekinteteket.

florentine írta...

és itt kell nézelődni kendő ügyben: http://mrsyarnarts.blogspot.com/

Krizantám írta...

Köszönöm szépen, akkor átbogarászom majd a leírásokat! :-)

Otthon Művek írta...

Igen, igen, én is csatlakozom az előttem szólókhoz! Mi mindent tudsz Te!:) Az a zöldes tetszik nekem leginkább!

florentine írta...

Adél, a két kendő teljesen más karakter lesz, az biztos, és mivel a narancssárgából csak 1 gombócom van és várni kell az utánpótlásra, így a zöld lesz a befutó:-)

MrsYarnart írta...

aranyos vagy, hogy reklámozol :) én meg éppen azt szeretném mondani, hogy tanulni jöttem hozzád :D régebben kinéztem a holdent, de valahogy nem értettem, most, ahogy olvasgattam az általad ajánlott linkeket, megvilágosodtam :D szerintem hamarosan én is nekilátok. csak keveredjek ki a megkezdett két kötésemből...

MrsYarnart írta...

ja, és szép színeket választottál!

florentine írta...

Köszönöm MrsYarnart! A zöld kendőd még mindig a szívem csücske. Ezek szerint nem így kezded őket? Gondolom, egy csomó lehetőség van...

MrsYarnart írta...

a swallowtailnél ajánlott legegyszerűbb módon szoktam kezdeni. nekem ez szokott a legszebben sikerülni. gondolom, a többi is csak gyakorlás kérdése, de én nem voltam olyan kitartó, mint te :)

florentine írta...

5 szem, 5 szem, majd a következő sorban az elején és a végén egy-egy szem szaporítás? hát ez valóban egyszerű és magától értetődő, viszont nekem magától a swallowtailtől elkerekedik ám a szemem:-)

http://www.evelynclarkdesigns.com/pdf/Swallowtail.pdf

MrsYarnart írta...

igen! amíg nem kötöttem, tartottam tőle, de nagyon jól követhető a minta.